Csillagászat

 csillagászat, azaz az égitestek, az égi mozgások és jelenségek megfigyelése minden bizonnyal a legrégibb tudomány. Elmondhatjuk, hogy az emberrel együtt jött létre, szorosan kötődött gondolkodó lényünkhöz, igényünkhöz és törekvésünkhöz, hogy mérjük az idő folyását, rendszerbe foglaljuk a megismert  (vagy megismertnek vélt) tényeket, jelenségeket, kötődött szükségletünkhöz, hogy utazásaink során tájékozódhassunk, hogy megszervezzük földművelő tevékenységünket, vagy általánosabban fogalmazva: hogy tervezhessük és alakíthassuk jövőnket. Biztosan nem véletlen, hogy még a legrégebbi régészetileletek feltárása során is meglepő csillagászati vonatkozásokra bukkanhatunk. Stonehenge a leghíresebb kőkori emlékmű azok közül, amelyeket nagyon pontos  csillagászati ismeretek alapján hoztak létre. Csillagászati jelentősége van a cromlecheknek és a brenton monolitoknak, az angol trilliteknek és az ír köveknek, az észak-amerikai indiánok orvosságos köveinek, egészen az anaszazi indiánok építette Casa Rincodaáig. Csillagászati és vallási vonatkozású sok maja emlék, például Uaxtun, Copan és Carcol, valamint a Cuzcóban és Machu Picchuban lelt inka tornyok, és feltétlenül emltenünk kell az indiaiak, a kínaiak és az arabok kizárólagos tudományos célokat szolgáló, ősi obszervatóriumokat is.

Stonehenge, Kr. e. 2800

Az építmény leglátványosabb része, az a harminc oszlopkő, amely a földfelszíntől 5 méter magasságban elhelyezett fedőköveket tartja, és mintegy 30 méteres kört alkot, kétségkívül későbbi eredetű. Az eredeti megalit egy sánc alkotta, nagyjából 100 máter átmérőjű kör, amelybe 56, egy méternél is mélyebb lyukat vájtak. Kívül egy több mint 6 méter magas menhir található, amely a középpontban tartózkodó megfigyelőnek pontosan mutatta a felkelő nap helyzetét a nyári napforduló idején. A bejárat közelében lyukakat találunk; amelyek hasonló módon segítettek meghatározni a Hold bonyolult pályájának kitüntetett pontjait.

Minél előrehaladottabbak az asztronómiai-régészeti kutatások, annál több bizonyítékát találjuk az ősi népek beható csillagászati ismereteinek, és időben annál korábbra kell tennünk azt a pillanatot, amelytől kezdve az ember tevékenysége összekapcsolódik az égi események megfigyelésével és magyarázatával.A legrégebbi ilyen, bizonyító erejű emlékeinka lascaux-i barlangban (Franciaország) talált sziklafestmények. Az égbolt bámulatos látványa idővel egyre több kérdést vetett fel az emberben. Mik is valójában az égen látható testek? Hogyan és miért mozognak? Vannak-e hatással egymásra? És végső soron: van-e hatásuk magára a Fölre és lakóinak sorsára? Láthatjuk-e előre a befolyásukat, megjósolhatjuk-e a jövőt a bolygók mozgása alapján? Az ilyen és hasonló kérdésekre minden kultúra minden időben megkísérelte megadni a saját válaszát, és ezek a válaszok gyakran adtak tápot kozmológiai mítoszok születésének.

AZ ELSŐ CSILLAGÁSZOKTÓL ARISZTOTELÉSZIG

Az első csillagászok, a sumérok még agyagtáblára írtak. Persze nem ők voltak az elsők, akik megfigyelték, hogy az égbolton látható fényes pontok közül egyesek mozognak, mások pedig helyben maradnak. Manapság a tudományos fantasztikum és a filmes speciális effektusok idején az a megkülönböztetés, amelyet az "állócsillagok" és a "vándorló csillagok" (görög eredetű nevükön: planéták, azaz bolygók) között tettek, banálisnak tűnhet, de hat-nyolcezer évvel ezelőtt ez a felfedezés igen jelentősen hozzájárult a tudományos ismeretek gyarapodásához. Az, hogy puszta szemmel megkülönböztethessünk egy bolygót egy csillagtól, és az éjszakai égbolton minden esetben, még hosszabb idő elteltével is megtalálhassuk és felismerhessük a kérdéses égitestet, nem olyan egyszerű dolog, amilyennek látszik. Próbálja meg, kedves Olvasó, mindenfajta csillagászati ismeret híján, valamelyik magányos hegy tetejéről vagy a tenger közepéről (mert a fényözönt árasztó városok egén már szinte semmit sem láthat), a sziporkázó fénypontok égi tengerében megkülönböztetni a Marsot a Jupitertől vagy a Szaturnusztól. Ha netán sikerül, kísérje meg éjszakáról éjszakára, újra meg úra megtalálni a mozgó, picinyke pontot, és követni égi pályáján, majd újra megtalálni, amikor a hosszabb égi távollét után újra feltűnik. A legjobb esetben is rengeteg időbe telne, mire valamelyest tályékozódni kezd az égen, de még valószínűbb, hogy hamar kudarcot vallana. És mégis, már a legősibb népek is jól ismerték a csillagok járását. Az égitestek mozgása ugyanis olyan rendszeres, hogy "égi mechanikának" is nevezhetnénk, amikor a matematika segítségével próbáljuk leírni ezeket a mozgásoknak a törvényszerűségeit. Elsőként a sumérok írták le a bolygók mozgását, és készítettek a holdfogyatkozások előrejelzésén alapuló naptárt, ám nem csupán mítoszokon alapuló elméleti magyarázathoz, mint sok egyéb téren is, a nagy képzelőerővel megáldott görögök jutpttak el. A Kr. e. 6. században, egy olyan évezred után, amelyben minden égi és földi történést valamilyen istenség tevékenységével volt szokás magyarázni, keresni kezdték a természet rendjében megmutatkozó racionális logikát, amelynek segítségével kapcsolatot lehet keresni a természeti jelenségek között. Ekkor alakul ki a természetfilózófusoknak az a kicsiny közössége is, amely már azt vallotta, hogy értelme segítségével az ember képes leírni és megérteni a természetet.

Lascaux, 100 ezer évvel ezelőtt

Talán a Homo sapiens első képviselői festették ezeket a csodálatos képeket a sziklafalra egy sötét barlangban, amelybe csak a téli napforduló idején hatolt be a fény. A jelenlegi értelmezés szerint a képek az akkori időkben megfigyelhető csillagképeket ábrázoltak. Íme az első lépés a csillagok felé, egy barlangban, amelyikben egész évben sötétség uralkodik.

A milétoszi iskola tudósai: Thalész, Anaximandrosz és Anaximenész napóra segítségével csillagászati megfigyeléseket végzett, tengerészeti térképeket rajzolt, és a megfifgyelt tények többé-kevésbé megfelelő elméleteket állított fel bolygónk szerkezetével, a bolygók és a csillagok természetével, a csillagok mozgásának törvényeivel kapcsolatban. A milétoszi tudományos iskolában bontakozott ki a tudomány, a megfigyelések racionális értelmezésének gyakorlata. Természetesen az emberiség zöme továbbra is az istenekben és a szellemeken hitt.

Csillagászati szextáns

A műszert az égitetek látóhatár feletti, fokokban kifejezett magasságának a megállapítására használták.

Bár a világnak ez a filozófiai szemlélete később századokra a csekély létszámú szellemi elit sajátja lett, a természet racionális vizsgálata tovább folytatódott. A Kr. e. 6. században létrejött a püthagoraszi iskola; a titkos szekták jellemezte közegben Püthagorasz és más filozófusok azt vallották, hogy a világot két ellentétes elv: a véges jó (a kozmosz, a rend) és a határtalan gonosz (a káosz, a rendetlenség) működteti. Matematikai tanulmányaik mágikus és szimbolikus értékkel is bírtak: Püthagorasz felfedezte az egész számú arányokat az alaki és zenei összhangban, és ahogyan a zene számára harmóniát lelt a számokban, úgy vitt harmóniát a csillagászatba a mértani alakzatokkal. A földnek gömb alakúnak kell lennie, a csillagok mozgása pedig a tökéletes számok törvényeinek megfelelően tökéletes kör alakú pályán történik. Ez a látomás századokon át befolyásolta az égbolt jelenségeinek magyarázatát. Arisztotelész (Kr. r. 384-322), akit a középkorban a tudás véső kútfejének tartották, szintén az égbolt tökéletességének elvét vallotta. Még tovább is ment: "magyarázatot" talált arra, hogy szükségszerűen miért ilyen a viág rendszere. A Föld, vagyis a "lent", ahol a világot alkotó öt elemből kettő, a föld és a víz találkozik, nem lehet másutt, mint a világmindenség közepén. A levegőnek és a tűznek pedig a "fent" a "természetes helye". Az éter, az ötödik elem, amelyet nem ismerünk, alkotja a körpályán mozgó égitesteket, amelyet 55 koncentrikusan elhelyezkedő, örökkévaló és kikedhetetlen anyagból készült kristály gömbhéj hordoz. A mozdulatlan Föld körül kering a Hold, a Mars, a Merkúr, a Vénusz, a Nap, a Jupiter, a Szaturnusz, az állócsillagokat tartó külső gömbhéjak, amelyeket mind a "mozdulatlan isteni mozgató" szeretete tart mozgásban. Ez a szféra, azaz gömb hozza létre a nappalok és éjjelek ritmusos váltakozásást, és adja át a mozgást (az egységes körmozgést) a szférák, azaz a gömbhéjak rendszerének. Ahogy kívülről befelé haladunk ebben a rendszerben, a Föld felé közeledva a szférák mozgása egyre lassúbb, a Hold szférája alatt a mozgás már egyenes vonalú. Itt az állandó keveredő négy alapvető elem létrehozza az általunk ismert valamennyi anyagot. Arisztotelész leírásában a miszticizmus és a fizikai, az égi mechanika és a fantázia világa elegyedett.

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat